Sterbetz István
Húzáson vadászható madaraink

Nimród vadászakadémia 9.

2001 Nimród vadászújság. 60 oldal, fűzve, új állapotban. Számos illusztrációval.

Ritka szakanyag. Sehol nincs belőle eladó és előjegyezthető  példány. 

A rendszertanilag egymástól távoli rendekbe, családokba és nemekbe tartozó fajokból ötvözötten, kínálkozik egy olyan madárcsoport, amelynek közös tulajdonsága, hogy az alvó-, pihenő- és táplálkozóterületeik között mindkét irányban lezajló, rendszeresen ismétlődő átcsoportosulásukat kihasználva leshetünk rájuk, többnyire a hajnal meg az alkony óráiban. Ezek a vadásznyelven húzásnak nevezett alkalmak ma is minőségi élvezetekhez juttatnak!
Kiadványunk célja, hogy ezeknek a fajoknak a rövid ismertetőit kössük bokrétába. Részletezőbben a jelenleg is vadászható madarakét, majd - már valamelyest összevontabban - a hozzájuk közel álló olyan fajokét is, amelyek ma már védettek, de eleink még vadászták őket. Mégis ajánlatos velük megismerkedni. Egyrészt felkészültségünk gyarapítására, de bizonyos fokú önvédelemből is, nehogy valamelyiküket a vadászhatóakkal összetévesztve, védett madarat ejtsünk el, aztán pedig bánjuk ennek a következményeit! 

Ez a példány elkelt, de a következő előjegyezhető.

Töltse ki az alábbi űrlapot és azonnal szólunk, ha újra lesz készleten!

A választott termék:
Sterbetz István: Húzáson vadászható madaraink
Név: (*)
E-mail: (*)
Telefonszám: