Fekete István
Zsellérek

2002 lazi Kiadó. 265 oldal, keménytáblás kötésben, jó állapotban. 

Fekete István egyetlen alkotásához sem fűződik annyi mendemonda és tévedés, mint ehhez a korai regényéhez. Szerzőjét országosan ismertté tette, kitartó rajongókat és engesztelhetetlen ellenségeket szerezve számára. A kritika is felfigyelt a Zsellérekre, mivel egyes epizódjai alkalmat adtak arra, hogy a megszólalók saját politikai nézeteikről beszéljenek. A regény 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg, és több tízezer példányban talált olvasóra.
Talán legenda csupán, hogy Fekete István neve a magyar parasztságról és a Nemzeti Hadseregről írottak kapcsán a Corvin-lánc odaítélésekor is szóba került, az viszont valószínűnek látszik, hogy a második világháború után a forradalomról és a bolsevizmusról írottak miatt bántalmazta a politikai rendőrség. Bizonyos, hogy 1946 tavaszán a Zselléreket betiltották, és a kényszerű hallgatás hét szűk esztendejét magyarázó vádak között az első helyen szerepelt. Újabb megjelenésére egészen a rendszerváltásig kellett várni, ám ekkor is csupán csonkítva, az évtizedekig kifogásolt részletek elhagyásával látott napvilágot.
Címe ellenére a Zsellérek nem sorolható a népi írók alkotásai közé. A regény ugyanis nem a zsellérek, hanem Zsellérék, vagyis Zsellér Péter és Ughy László életét mutatja be, barátságuk iskoláskori kezdeteitől az egyetemi éveiken át egészen az önállóságukig.
Az önéletrajzi elemekkel gazdagított Zsellérek a hazatérés regénye.
 

Ez a példány elkelt, de a következő előjegyezhető.

Töltse ki az alábbi űrlapot és azonnal szólunk, ha újra lesz készleten!

A választott termék:
Fekete István: Zsellérek
Név: (*)
E-mail: (*)
Telefonszám: