Bencze Lajos
A vadállomány és a környezet kapcsolata
1961 Mezőgazdasági. 123 oldal, ábrákkal.Fűzve, szép állapotban, kiváló állapotú védőborítóban. Ritka vadászati szakkönyv.
A könyvről:
Az élőhely és az azt benépesítő élő szervezetek: az életközösség biológiai egységet alkotnak. Az életközösség tagjai és az élettérben uralkodó életfeltételek kölcsönösen hatnak egymásra. Ezért a természeti jelenségek helyesen csak akkor érthetők, ha nem a többitől elszigetelten, azokból kiemelve szemléljük, mert ha a környező körülményeket figyelmen kívül hagyjuk, a jelenség esetleg értelmetlenné válható.
Sajnos a vadgazdaság gyakorlatában főként ilyen szemlélet érvényesült a múltban és részben jelenleg is. A korábban dívott erdőművelési rendszer: a tarvágás, megváltoztatta az erdeink biológiai egyensúlyát, kialakította a különböző erdőtípusokat, azok vadeltartó-képessége jelentősen eltér egymástól és a korábbi állapottól. A vadállomány létszámának megállapítása az addigi mód szerint többé már nem felelt meg, annál is inkább, mert az újulat az első években kedvező élőhelyet adott a vadállománynak, viszont később a szálas, zárt erdő már kedvezőtlenebb a vad számára, esetleg a korábbi létszámot sem tudja eltartani, s a vad kénytelen károsítani.
A mű útmutatást ad, miként növelhető a vadeltartó-képesség, előzhető meg vagy legalábbis csökkenthető a vadállomány kártétele, értékeli a ragadozók szerepét a selejtezésben stb.

Ez a példány elkelt, de a következő előjegyezhető.
Töltse ki az alábbi űrlapot és azonnal szólunk, ha újra lesz készleten!