gróf Széchenyi Zsigmond
Két kecske

Széchenyi Zsigmond Két kecske című könyve 1942-ben jelent meg. Már javában tartott a háború, a határok lezárása miatt újabb expedícióra gondolni sem lehetett, így az író két korábbi vadásznaplóját szerkesztette önálló kötetté. Első kiadás.

Az 1942-es, első kiadású vadászkönyv, Széchenyi két vadászútját írja le, amelyben európai kőszáli kecskét lőtt a Gran Paradiso-n, a másik pedig Az észak-Egyiptomi Núbiai kőszáli kecskke elejtésének történetét festi elénk. Ez a könyv, csak egyszer jelent meg a háború alatt, második kiadására több évtizedet kellett várni,, míg 2007-ben újra megjelent.
 
1942 Dr. Vajna és Bokor Bp. 195 oldal, kiadói egészvászon kötésben, kissé foltos, kopottas kötéstáblával, közepes állapotú, teljesen hiánytalan példány. 
 

Ez a példány elkelt, de a következő előjegyezhető.

Töltse ki az alábbi űrlapot és azonnal szólunk, ha újra lesz készleten!

A választott termék:
gróf Széchenyi Zsigmond: Két kecske
Név: (*)
E-mail: (*)
Telefonszám: