1950 utáni vadászkönyvek
Szabolcs József
Az erdei szalonka - első kiadás
Szabolcs József kultikus munkája. Az erdei szalonka. Minden, amit a szalonkáról tudni kell, az életmódjától a vonulásán át a vadászat gyakorlatáig.
1971 Bp. Mezőgazdasági KK. 120 oldal, 19 ábrával. Fűzve, jó állapotban. Megjelen mindössze 2000 példányban.
Bársony István
Erdei hajtás
Vadászelbeszélések. Lazi Kiadó Szeged. Keménytáblás kötésben, új, olvasatlan példány.
Bársony István (1855-1928) író, publicista, az utókor számára főképpen vadászíró. Magyarországon elsőként ő ábrázolta irodalmi szinten az élő természetet, a szabadon élő állatok világát és az ember viszonyát a környezetéhez. Több mint negyven éves írói pályafutása a későbbi generációk számára minta volt és iránymutatás.
Tárcáinak és egyéb írásainak száma a jelenlegi kutatások szerint megközelíti a kétezret, de ezeknek még fele sem jelent meg könyvben, így volt miből meríteni. A kiadó által 2016-ban megjelentetett Tavaszi szalonkázás után ez már a második kötet Bársony Istvántól olyan írásokkal, amelyek régóta lapulnak régi újságok töredezett lapjain.
Olvashatunk sikeres és sikertelen vadászatokról, a természet és a benne élő állatok megfigyeléséről, erdei és pusztai barangolásokról, eltűnő mocsárvilágról. Puskákról, természettudományi kiállításról, József főhercegről, Herman Ottóról és régi vadásztársakról.
Azoknak ajánljuk a könyvet, akik a mai rohanó életmód mellett is szeretnék megismerni és átélni ennek a régi világnak a hangulatát.
Csőre Pál
Vadaskertek a régi Magyarországon
A történelmi Nagymagyarország vadaskertjeinek története és bemutatása.
1997 Mezőgazda Kiadó. 140 oldal, kiváló állapotban.
Millenniumi Vadászati Almanach
Zala megye 2001
Nagyalakú, mintegy 430 oldalon. 2001. Újszerű.
Jim Corbett
Emberevő leopárd
1969 Táncsics. 200 oldal, keménytáblás, jó állapotban. Borítólapal.
Bán István
A medve karmai között
2006 Bp. 307 kézzel írt oldal, saját rajzokkal. Keménytáblás, jó állapotban.
Korompay Bertalan
Csapdafélék
1984 Akadémiai Kiadó. 223 oldal, ábrákkal. Jó állapotban,
A szerző több évtizede foglalkozik a felállítható vadfogó szerszámok: a csapdák és hurkok kutatásával. Könyvében összehasonlító módszerrel vizsgálja a vadászat ez ősi hagyományait.Fő figyelmét a csapdák legérzékenyebb részére, az elsütő szerkezetre, vagyis a kioldásra fordítja.
Az egyetlen nagyon jól megírt, ezzel a témával foglalkozó szakkönyv vadászati szakirodalmunkban. Igazi ritkaság manapság az 1984-ben, az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent kötet. Néhány főcím a tartalomból: Behatolás a csapdák világába.Elterjedés, eredet. Csapda fajták, elemek, működési elvek. Kioldó szerkezetek fajtái. Csapda készítés stb... Mindez ábrákkal gazdagon illusztrálva.
Izrael Gábor szerk
Vadászati kultúra
A Vadgazálkodás Fejlesztése szakmai sorozat füzete.
M.É.M Vadgazdálkodási Főosztálya Budapest. 1971.
43 oldal, Kiadói kartonált, tűzött, jó állapotú, megkímélt.
Vadászati Világkiállítás
Emlékalbum
1972 BP. nagyalakú album, 240 oldal+kb 100 oldal kép. Egészvászon kötésben, szép, megkímélt, gyűjtői állapotban.
A budapesti 1971-es Vadászati Világkiállítás nagyalakú, vaskos emlékalbuma. Aki esetleg részese volt már anno, vagy csak egyszerűen szeretne betekintést az akkori kiállítás roppant nagy anyagáról, bízvást haszonnal forgathatja. 238 oldalon, rengeteg képanyaggal, egészvászon borítólapos példány.
1972-ben 5100 példányban jelent csak meg.
Izrael Gábor szerk
Nagyvadgazdálkodás
A Vadgazálkodás Fejlesztése szakmai sorozat füzete.
M.É.M Vadgazdálkodási Főosztálya Budapest. 194.
96 oldal, Kiadói kartonált, tűzött, jó állapotú, megkímélt.
Izrael Gábor szerk
Apróvadtenyésztés- Mezeinyúl
A Vadgazálkodás Fejlesztése szakmai sorozat füzete. 7. sz.
M.É.M Vadgazdálkodási Főosztálya Budapest. 1973.
50 oldal, Kiadói kartonált, tűzött, jó állapotú, megkímélt.
Ritkán felbukkanó szakmai anyag.
Seilmeier-Csőre-Hommonay-Knefély szerk.
Vadászati lexikon
Izrael Gábor szerk
Szárnyasvadtenyésztés
A Vadgazálkodás Fejlesztése szakmai sorozat füzete. 16. sz.
M.É.M Vadgazdálkodási Főosztálya Budapest. 1975.
113 oldal, Kiadói kartonált, tűzött, jó állapotú, megkímélt.
Ritkán felbukkanó szakmai anyag. Mindössze 1050 példányban jelent meg.
Dr. Izrael Gábor szerk. - több szerző munkája
A vadászkutya
A Vadgazálkodás Fejlesztése szakmai sorozat füzete.
Szakmailag lektorálta: Jilly Bertalan
M.É.M Vadgazdálkodási Főosztálya Budapest. 1976.
207 oldal, 59 ábrával. Kiadói kartonált, tűzött, jó állapotú, megkímélt.
A MÉM FÜZETEK EGYIK LEGRITKÁBBAN FELBUKKANÓ KÖTETE.
A vadászkutyák kialakulása
A vadászkutya külleme
A kutya magatartásáról
A kutyák csoportosítása
Ősi típusú vadászebek
A XX. század vadászkutyái
Vadászkutya tenyésztés és tartás
Vadászkutyák idomítása
Munkavizsga követelmények
Dr. Szász Tibor
A fadöntés kutatásának új elméleti és gyakorlati eredményei
1964. Orsz Erd. Főig. 104 oldal, 4 táblával, 69 ábrával.
Fűzve, kiváló állapotban. Ritka, mindössze 1000 példányos kiadvány.
Balsay Endre
Fejezetek a Kapuvár környéki erdők történetéből
Kiadta: Dr. Magas László 2008. 343 oldal, számos színes és ff képpel.
Fűzve, kartonált, kiváló állapotban.
Lukács István
Erdei melléktermékek
Első kiadás. 1951. Mezőgazdasági Kiskönyvtár 12 kötete. 87 oldal, 38 ábrával. Fűzve, jó állapotban.
Erdei gyümölcsök - Erdei gombák - Gombakészítmények technológiai leírása - Erdei gyógynövények és részletes ismertetésük - Erdei díszítőanyagok - Aprófaáru, vessző- és botanyagok - Faanyagok nedvességtartalma, súlya, tárolása - Növényi cserzőanyagok - Nád- és gyékénytermelés és feldolgozás - Fűztermelés és feldolgozás - Nyersgyanta termelése - Illóolaj-tartalmú alapanyagok termelése - Erdei gyümölcsök, gyógynövények és egyéb erdei melléktermékek kultúrás és félkultúrás telepítése.
Gyimesi György
Az Ördöngöstől a Hortobágyig
Az író legelső könyve. 1973. Első kiadás. Madách. 207 oldal, ff képekkel. Kiadói egészvászon kötésben, jó állapotban.
Kitűnő tollú, szlovákiai magyar vadászíró Gyimesi György 1973- ban írta első vadászkönyvét: Az Ördöngőstől a Hortobágyig címmel. - Jó stílusban megírt művét, aztán egész sor könyv követte. A szerző rendkívüli vadászszenvedélyétől vezérelve nagyon sokfelé eljutott (Európában, Ázsiában, Afrikában ) Művei szellemes, olvasmányos vadászkönyvek, amelyek Gyimesit anno, nagyon népszerű íróvá emelték. Írásait sokan Széchenyi humoros, könnyed stílusához hasonlatosnak tartották.
Bondor Antal-Radó Gábor-Temesi Géza
Az erdőnevelés gépesítése
Dr Boros Zoltán
Az erdőt szolgáljuk
Geleta Ferenc:
Somogyi erdők
1993 Somogyi Erdőgazdaság kiadása. Kaposvári sokszorosító üzem.
58 oldal, képekkel, rajzokkal, táblázatokkal.
Mindössze 500 példányos helyi ritka alkalmi kiadvány.
Róth Gyula
A magyar erdőművelés különleges feladatai
1953 Mezőgazdasági KK. 286 oldal, 38 ábrával+ XX. ff táblával (fotók).
Kiadói félvászon kötésben, jó állapotú, ritka szakkönyv, mindössze 1500 példányban jelent meg.
Cséplő József
Medvelesen Kanadában
1989 Antikva Kiadó. 221 oldal, rajzokkal, fotókkal illusztrált.
Jó állapotban.
Keresztesi Béla
Magyar erdők
Kiadó: Akadémiai Kiadó, Budapest
Második, bővített kiadás
Kiadás éve: 1971
Nyomda: Akadémiai Nyomda, Budapest
Terjedelme: 431 oldal
Kötése: fűzött egészvászon
A könyv méretei: 17,5 x 24,5 x 6,0 cm
Ecsedi Zoltán (szerk.)
A Hortobágy madárvilága
Ecsedi Zoltán (szerk.)
Országos Erdészeti Főigazgatóság
Magyarország erdőgazdasági tájai - térkép
Nagyméretű, kihajtható karton térkép. 1963 Orsz Erd. Főig. kartogr. Váll.
1: 500 000.
Kiváló, sérülésmentes, használatlan állapotban.
Több szerző
Gímszarvas - A vadgazdálkodás időszerű kérdései -1 rész:
2003 Országos M. Vadászkamara. 56 oldal, ábrákkal, térképekkel.
Fűzve, jó állapotban. Ritka.
Ajtay Viktor
Tájékoztató az erdőgazdaságokban tenyésztendő fafajok megváltoztatásához
1950 BP. Orsz Erd. Egyesület.- Népszava Kiadó. 163 olda, 140 rajzzal, 1 kihajtható térképpel.
Fűzve, jó állapotban, gerinc borítás és a lapok ságultak az időtől. Megkímélt állapotban.
Haracsi Lajos
Erdővédelemtan
1953. Mezőgazdasági Kiadó. 175 oldal, 26 ábrával.
Fűzve, jó állapotú ritka erdészei szakanyag.
Megjelent mindössze 1050 példányban.
Koltay György
Az erdő és fasorok fáinak nyesése
1958 Orsz Erd. Főig. 60 oldal, 23 ábrával. Fűzve, jó állapotban.
Ritka, kevés példány készült belőle.
Mark Twain:
Utazás az Egyenlítő körül
Fordította: Benedek Marcell
Oldalszám: 516
Kiadó: Gondolat
Kiadás helye: Budapest
Kiadás éve: 1963
Kötés típusa: félvászon, papír körborítóval, jó állapotban. III. kiadás
Videcz Ferenc
Holtomiglan (Vadászatok Baranyában)
Vadásztörténetek nem csak vadászoknak
Nimród Alapítvány. Keménytáblás, jó állapotban.
Ritka.
Kovács László
Vadássz velem! (A golyólövés gyakorlata) 2. jav., bőv. kiadás
Nimród Alapítvány kiadványa. 1998, Dénes Natúr Műhely. képekkel. 125 oldal, kemény kötésben, jó állapotú ritka kötet.
Kovács László: A golyólövés gyakorlata - Vadássz velem címmel, az első modern golyóspuska-lövészeti szakkönyvünk volt. 1994-ben jelent meg párszáz példányban a Nimród Alapítvány sorozatban. Golyós fegyverek ismertetése mellett ballisztikával, lőtechnikával, célzásssal, nyílt irányzékos lövéssel stb is foglalkozik.
Nemeskéri-Kiss Géza
A felső-Nílus mentén
1998 Terraprint. 111 oldal, kiváló állpotban. Beragasztott ex librissel.
Izgalmas vadászkalandokban bővelkedő utazásnak lehetünk részesei Nemeskéri-Kiss Géza és vadásztársai, Eszterházy Károly gróf és fia révén. Az eredeti könyv 1917-ben jelent meg, és a Nílus-menti vadászatokat tárja elénk. Az ekkor még fiatal vadász, később híres szaktekintély a szakmában, élvezetes stílusban, jó írói érzékkel ábrázolja hármójuk expedícióját, vadásznaplója alapján.
Dr János Zoltán
HOHEITEN UND HERRSCHAFTLICHE JAGDEN IN GÖDÖLLŐ
Német nyelven. Keménytáblás kötésben. 2008. (előző tulajdonos beleírta a nevét.)
Nemeskéri-Kiss Sándor
Egyszer volt...
Egy vadászember emlékeiből. Klasszikus magyar vadászkönyv új kiadásban.
Lazi Könyvkiadó Szeged. 2015. A szerző saját fotóival.
Keménytáblás szép kötésben. 351 oldal.
Új, original, olvasatlan példány.
Ismeretlen szerző
Vadászat agárral
Szerző, kiadó, kolofon nélkül.
Fűzve, 128 oldal, új állapotban. Kb 2009-es kiadás.
VADÁSZAT AGÁRRAL című szakkönyvét. A könyv bemutatja az agár fajtáit, fajta-jellemzőket, tartást, és a bevadászás, kiképzés metódusát. Valamint dolgozatok, élménybeszámolók agarászás témakörben.
Bencze Lajos
A vadállomány fenntartásának lehetőségei
(A vadászati ökológia alapjai) 1979 Akadémiai Kiadó. 250 oldal, jó állapotban.
Az apróvad és a nagyvad némely élőhelyi, illetve termelési ágazati kapcsolatait elemzi a mű. Feltárja azokat az ökológiai összefüggéseket, amelyek korunk vadgazdái és a környezetvédelem illetékesei, valamint a mezőgazdaság és erdőgazdaság szakemberei számára feladataik megoldásához, illetve a vadon élő állatvilág fenntartásához útmutatást és segítséget nyújthatnak. A felhasznált, rendszerezett adatok hasznos információként szolgálhatnak a vadgazdálkodóknak.
Schmidt Egon
Kócsagok birodalma (A Velencei-tó állatvilága)
Kócsagok birodalma (A Velencei-tó állatvilága) 2000 Dénes Natur Műhely.
Havay-Nádori
Lövészsport az általános iskolákban
1974 Zrínyi. 160 oldal, rendkívül részletes gyakorlati oktató szakkönyv.
Jó állapotú, ritka könyv.
Décsi Erzsébet
Vadászatról-vadászokról-természetről
Nimród Alapítvány kötete. Dénes natur Műhely Kiadó. keménytáblás kötésben, jó állapotban.
Dr Szontagh Pál -Dr Tóth József
Erdővédelmi útmutató
1988 Mezőgazdasági KK. Második átdolgozott és bővített kiadás. 286 oldal, 12 oldal, színes melléklettel, 150 ábrával, képpel. Műbőr kötésben, jó állapotban. Ritka!
Az erdő növényvédelme alapvetően különbözik a szántóföldi vagy a kertészeti növények védelmétől. Ennek a sajátos, nem kis jelentőségű feladatnak speciális, a gyakorlat számára fontos ismereteit foglalják össze a szerzők jelen könyvünkben. A második kiadásban teljesen új a színes ábraanyag, némely új károsító is helyet kapott, jelentőségének megfelelő mélységben tárgyalják az erdőpusztulások okait, az elhárítás, megelőzés, gyógyítás lehetőségeit. A könyv legfőbb erénye a tömör információközlés és a gazdag illusztrációs anyag.
Dr Pagony Hubert szerk
Erdei károsítók képes határozó
Szerk: Dr. Pagony Hubert. 1993 Erdőrendezési Szolgálat.
292 oldal, 270 képpel. Jó állapotban.
Ádám Jenő
Kanyargós a vadászösvény - Aláírt
Ádám Jenő első könyve.
1994 szerzői kiadás. 151 oldal, fűzve, a szerző saját kezű aláírásával.
Izrael Gábor
Nagyvadgazdálkods - Muflon
1973 MÉM Barna füzetek sorozat kötete. 101 oldal, 110 ábrával. Fűzve, kitűnő állapotban.
Dr Bondor Antal
Erdészeti talajelőkészítés
1978 Mezőgazdasági Kiadó 185 oldal, ábrákkal.
Jó állapotban.
Babos Imre
Magyarország táji erdőművelésének alapjai
Igazi ritkaság.
1954 Mezőgazdasági KK. 163 oldal, 39 oldal táblával, 58 ábrával.
Fűzve, megkímélt, jó állapotban.
Mindössze 1500 példányban jelent meg.
Herman Ottó
A madarak hasznáról és káráról (hasonmás kiadás)