1950 utáni vadászkönyvek
Fekete István
Pepi-kert (A Szarvasi Arborétum története és leírása)
Pepi-kert című nagybecsű munkájának első kiadását ajánlom a gyűjtők figyelmébe. Az 1960-ban megjelent könyvből kevés példányt adtak ki. 56 képpel illusztrált album. 162 oldal, egészvászon kötésben, jó állapotban, eredeti papír védőborítóval.
"A szarvasi Pepi-kert nemcsak Alföldünk büszkesége, hanem Európa-szerte híres. Keletkezéséről, kialakulásáról kevés adat maradt fenn. Fekete István közismert írói készségével a homályba vesző múlt bizonytalan adatai közül biztos kézzel választotta ki a leghihetőbbeket, és ezt meséli el könnyed sílusával, mindenki számára érhetően, szórakoztatóan.
Zoltán Attila dr.
Vadászfegyver és lőismeret I.-II.
Alapmű a vadászfegyver témában.
Két kötetben. 1981 Mezőgazdasági Kiadó. 271 és 372 oldal.
Keménytáblás kötésben, jó állapotban.
Vadászok, fegyvermesterek, mára alapművé vált szakmunkája. Dr. Zoltán Attila - Vadászfegyver- és lőismeret című két kötetes "bibliája". Minden részletre kiterjedő monumentális, mintegy 650 oldalas könyv, 540 képet tartalmaz, és 8 színes mellékletet. A vadászfegyverek bemutatása mellett, ballisztikával, és lőszerismerettel, valamint a fegyveroptikákkal is behatóan foglalkozik. A II. kötet képes nemzetközi vadászfegyver kalauzt tartalmaz, többszáz fegyver fajtát ismertet, rengeteg színes és ff fotóval.
Gyimesi György
Szerelmem Afrika
A szlovákiai magyar vadászíró Gyimesi György 1973- ban írta első vadászkönyvét: Az Ördöngőstől a Hortobágyig címmel. - Jó stílusban megírt művét, aztán egész sor könyv követte. A szerző rendkívüli vadászszenvedélyétől vezérelve nagyon sokfelé eljutott (Európában, Ázsiában, Afrikában ) Művei szellemes, olvasmányos vadászkönyvek, amelyek Gyimesit anno, nagyon népszerű íróvá emelték.
Életműsorozatában afrikai és ázsiai vadászélményei gyűjteményes igényes fotókkal illusztrált kiadásban is megjlentek.
2010 Dénes Natur Műhely Kiadó. 379 oldal, színes és ff képekkel gazdagon illusztrált. Új könyv.
Több szerző
Állatvilág folyóirat II. évf. 1978. - teljes
Teljes év, 12 lapszám. Bekötetlen, kötegelt.
Szpangenberg
Egy vadász naplójából
Első kiadás. 1952 Művelt Nép. 240 oldal, szövegközti, hangulatos rajzokkal. Félvászon kiadói kötésben, megkímélt állapotban.
Ritka!
Széchenyi Zsigmond
Csui!... Afrikai vadásznapló 1928 október-1929 április
1962 Szépirodalmi KK. 342 oldal, képekkel. Félvászon kötésben, borítólapos, jó állapotban.
Széchenyi Zsigmond
Ahogy elkezdődött... Egy magyar vadász hitvallása I.
1965 Szépirodalmi KK. 290 oldal, Schell József illusztrációkkal. Félvászon kötésben, borítólappal, jó állapotban.
Harling-Bothe
Vadászkönyv- 500 ötlet a jó vadászathoz
2012 Saxum Kiadó. 220 oldal, színes képekkel, szemléltető ábrákkal. Fűzve, kiváló állapotban.
Több szerző
Eduard Kettner katalog 1995/96
692 oldal, német nyelven. Jó állaőpotban.
Több szerző
Eduard Kettner katalog 1993/94
607 oldal, jó állapotban. Német nyelvű.
Fuchs Antal
Bagamoyo
1996 Solti Kiadó. 140 oldal+ 131 ff kép. Fűzve, jó állapotú kötet.
Fuchs Tóni bácsi mára legendássá vált könyve, a Bagamoyo, 1978-as első kiadása után, igényesebb formátumban, nagyobb alakban, 1996-ban jelent meg, a Solti Kiadó gondozásában. 140 oldalon+ 68 oldalnyi meseszép fotóval a kötet végén.
Katona Mihály
Madarak befogási-vadászati módszerei és eszközei a múltban
A 2014-ben, magánkiadásban megjelent füzet, foglalkozik a lépezéssel, csalik használatával, álcázás, csalogatás, fészkezés módszereivel és ezközeivel, A dobó-hajító, eszközökkel, hurkozással, csapdázással, tőrvetésssel, hálózással, valamint a fúvócső, parittya, és lőfegyverrel való népi és rabsic vadászati módszerekkel. Megemlíti a kis kötetében a ragadozó madárral és kutyával való űző vadászatot is. Mindezt saját rajzaival illusztrálva 73 oldalon, és 9 színes képpel..
Kis példányszámban megjelent helyi Békés megyei kiadvány. Új állapotú.
Priszter Szaniszló
Európa fái és cserjéi - nyolcnyelvű szótár
1983 Akadémiai. 300 oldal, egészvászon kötésbne, borítólappal. A szótár feldolgozza Európa valamennyi fás növényét, mintegy 1200 fajt 250 nemzetséget 150 családot. Ritkán akadni ebbe az igazán részletes nyolcnyelvű szótárba
Több szerző
Magyar Vadász 1965 - teljes év
Teljes évfolyam, 12 lapszám, jó állapotban. Bekötetlen, kötegelt, minden lapszám nejlon mappával védve.
Carev, Radi
A sánta farkas - vadászelbeszélések
1983 BP. 235 oldal, 27 szép vadász elbeszélés. Fűzve, kiváló állapotban.
Przemyslav Busse
Kulcs az európai énekesmadarak ivar- és kormeghatározásához
1989 M. M. E. 139 oldal, ábrákkal. Sokszorosított, kevés példányban megjelent ritka orniológiai szakanyag.
Földi László
Az orgonák völgyében
1990 Nyíregyháza. Földi kevéssé ismert vadászkönyve, novellákkal.
130 oldal, fűzve, jó állapotban.
Tóth Ferenc
Vadásztörténetek
2003 Terraprint Kiadó. 185 oldal, képekkel. Fűze, jó, újszerű állapotban.
Mindössze 500 példányban adták ki.
Régi vadásznaplómat forgatva, találtam ezeket a történeteket. A vadászélményekből emlékek lettek, az emlékeket, – hogy el ne múljanak – leírtam és most a kedves olvasóknak ajánlom. Az elmúlt tavaszok, nyarak, őszök, havas telek szép élményeit átadom azoknak, akik szívesen járják az árnyas hűvös erdőt, akik örülni tudnak az őszi lombok színeinek, akik a havas téli napokon is örömmel mozdulnak ki a természetbe. A szép emlékű vadászataim mellett olyan is megtalálható e könyvben, amire nem szívesen emlékszem. Az írások az események időrendje szerint sorban követik egymást, és a végén néhány olyan elbeszélés is megtalálható, amelyek számomra kedves és tisztelt emberek történetei.
Tolnai Kálmán
Nagy szakácskönyve - Vadhús- és halételek, erdei gombák és gyümölcsök, fűszernövények
1984 Népszava. 557 oldal, színes képekkel. Kiadói egészvászon kötésben, jó állapotban, sérült, de eredeti védőborítóban.
Fekete István
Lutra - Egy vidra regénye
1965 Móra Kiadó. Csegezán Pál illusztrációkkal. 336 oldal, borítólapos félvászon kötésben, szép állapotban.
Szabolcs József
Az erdei szalonka
1971 Második javított kiadás. 120 oldal, Mezőgazdasági KK. Fűve, jó állapotban. Ritka!
Egy kiváló, és mára igen ritkává vált szakkönyvet ajánlok az érdeklődők figyelmébe. Szabolcs József kultikus munkáját. Az erdei szalonka címmel. Minden, amit a szalonkáról tudni kell, az életmódjától a vonulásán át a vadászat gyakorlatáig.
Széchenyi Zsigmond
Trófeáim bemutatkoznak
1990 Mezőgazdasági KK. 195 oldal, 82 egészoldalas ábrával. Keménytáblás kötésben, jó állapotban.
Széchenyi: Trófeáim bemutatkoznak című könyve, az író legutolsó, nem túl nagy példányszámban megjelent kötete. Egy illusztris album, mely a szerző trófeáinak mustrája. Széchenyi a fotókhoz brilliáns, szellemes magyarázatokat írt az elejtés helyéről, idejéről, körülményeiről és az illetrő trófeáról.
Nemeskéri-Kiss Géza
Mesél a vén vadászkalap - számozott
Nimród Alapítvány korai, ritka kötete. 163 oldal, kiváló állapotban.
Nadler Herbert
Vadásznapok, vadászévek
2010 Lazi Kiadó Szeged. Keménytáblás kötésben, jó állapotban. 276 oldal.
Bán István
Szalonkavarázs
Szalonkás elbeszélések, emlékek. 2002 BP. Nimród Vadászújság.173 oldal, keménytáblás kötésben, jó állapotban.
Pálfalvi Nándor
Remetekan
Pálfalvi Nándor legritkább kötete.
Részlet a könyvből:
„Szálkásszőrű tacskó fut az erdei úton. Kétoldalt a rügyeiket pattantó bokrok megmerítkeznek a késő délutáni nap bíborszínű sugaraiban.
A sárga kis kutya érzi a tavaszt, előrefut, majd vissza, nedves orrát az avarba fúrja, prüszkölve iramodik gazdáihoz.
A vadász mellett tíz év körüli kislány lépked. Kezét apja vállra akasztott puskáján tartja. Látszik, hogy első közös vadászútjuk ez.”
1971 Natura. 210 oldal, 47 képpel. Egészvászon kötésben, kissé foltos kötéstáblával, egyébiránt belül jó és tisztajó állapotban.
Bencze Lajos
Vadgazdaságtan
Bencze Lajos: Vadgazdaságtan cmímű, igen régi, ritka kötete tartalmaz vadászati állattant, ragadozó madár- ismeretet, vadtenyésztést, vadgazdálkodást, vadászebekről is szó van benne, valamint fegyvertani alapismereteket is helyet kaptak a könyvben. Emellett érinti a vadgazdálkodás mellett a halgazdákodást is.
Ritka 1955-ös kiadás, 191 oldal, 44 ábrával. Nem sok szakembernek van meg. Vájtfülű gyűjtők figyelébe ajánlom.
Szép, megkímélt állapotban.
Magyar Madártani Egyesület- Solymász Szakosztálya
Solymász Évkönyv 2003-2004
Kiadja a MME Solymász szakosztálya. Nagylakú A/4. 93 oldal, szakcikkekkel, fotókkal. Fűzve, jó állapotban.
Magyar Madártani Egyesület - Solymász Szakosztály
Solymász Évkönyv 1983-1985
Kiadja a MME Solymász szakosztálya. Nagylakú A/4. 26 oldal, szakcikkekkel, fotókkal. Fűzve, jó állapotban.
Wentzely Dénes
Erdőzsongás
1995 Magánkiadás. 206 oldal, ff. képekkel. Fűzve, jó állapotban.
Zsindely Ferenc
A hét cinke - Verses mese
Zsindely Ferenc (Komáromi Ferenc áléven) A híres vadászíró elfeledett igaz meséje. Ritka, egyetlen kiadás. Eri Kiadó. Megjelent mindössze 500 példányban 1945-ös I. kiadás után 2004-ben. Nagyalakú, keménytáblás kötésben, hangulatos rajzokkal.
Dr. Mátray Gábor
A muflon és vadászata
1980 Mezőgazdasági KK. 119 oldal, ábrákkal. Egészvászon kötésben, jó állapotban. Dr. Mátrai Gábor: A muflon és Vadászata. - Vadgazdálkodása, vadászati módjai mellett részletesen taglalja még a telepítést, tenyésztést, a muflon betegségeit, csakúgy, mint a trófea kikészítését, és bírálatát is. Egyetlen kitűnő szakkönyvünk erről a nemes vadról.
Dr. Tóth Sándor
Haragistya-Ménesvölgy
2011 Bp. Nimród Vadászújság. 188 oldal, korabeli dokumentumokkal, fotókkal. Keménytáblás kötésben, jó állapotban.
Tordai Gábor
Vadászati bibliográfia
2003 Tordai Antikvárium kiadása. Készült 550 példányban. A legteljesebb vadászati bibliográfia eleddig.
216 oldal, fűzött. Jó állapotban.
Szente László
Vadgazdaságtan
1982 Mezőgazdasági KK. 187 oldal, 59 ábrával.
Fűzve, közepes, kopottasabb állapotban.
Megjelent mindössze 1100 példányban.
Bérczy Károly
Magyar-német és német-magyar vadász műszótár
1860 - reprint kiadás Fiesta Kiadó. Keménytáblás, újszerű állapotú. Még reprint kiadásban is ritka.
Náhlik András (szerk)
Vadászati ismeretek
2011. Kiadja a Dénes Natur Műhely az Országos Magyar Vadászkamara megbízásából
Keménytáblás kötésben, jó állapotú, hiánytalan, firka és szakadásmentes. Esztétikai hiba: 1 ív a könyvtestből 1 mm-re kiáll.
Kőhalmy-Walterné-Faragó
Venátus sorozat - 1-8 - teljes sorozat
8 db. Venátus könyvtár sorozat szakkönyvek, egyben a 8 db. Teljes sor. Jó állapotban.
Az 1990-es évek elején jelent meg egy remekbe szabott, összefoglaló szakmai füzet-sorozat, mely a Venátus nevet kapta. Több, igen jól összeállított szakmailag helytálló disszertáció látott napvilágot, 8 részben. A teljes sorozat ritkán fellelhető,
Heinz Meynhardt
Wildschwein-geschichten
A vaddisznóiport, eredeti német kiadása lehet.
1982 Berlin. 87 olfal, színes képekkel.
Keménytáblás jó állapotban.
Kibédy Albert
Az ezüst oroszlán - Utazás a trópuson
Izgalmas és ritka vadászkönyv. 1957 Szépirodalmi KK. 467 oldal+ barna-fehér fotómelléklet-táblák. Félvászon kötésben, papír védőborító nélkül!
Mindössze 3000 példányban jelent meg.
"Nem mindennapi élményről számol be ez a könyv: a húszas évek végén egy magyar ember beutazza csaknem a teljes dél-amerikai kontinenst, hónapokig egy hatalmas fazenda vendége, sorra járja az egzotikus világ nagyvárosait és izgalmas vadászkalandokat él át az Amazonas vidéki őserdőkben. Kibédy Albert az európai ember szemével nézi ezt a számunkra oly vonzó és titokzatos világot, pontos beszámolója a tengeri hajóúttól a vadászatig és az elpusztult dél-amerikai őskultúrákig mindenről tájékoztat, amit megismerni alkalma volt. Izgalmas kalandokról, különös történetekről, furcsa szokásokról, sosem látott csodálatos tájakról, titokzatos emberekről és állatokról, egy egzotikus világ varázsáról olvashatunk ebben a lebilincselően érdekes könyvben."
Széchenyi Zsigmond
Olcsó Könyvtár összes I.-VI. kötetben Csui!, Nahar, Afrikai tábortüzek
Széchenyi Olcsó Könyvtár sorozatban (filléres könyvek) megjelent összes könyve. Hat kötetben. Minden kötet szép állapotú.
Lerner János
Világutazók atlasza - 70%-os engedmény!
EZ A KÖNYV MOST 70% ENGEDMÉNNYEL VÁSÁROLHATÓ MEG.
Könyvesbolti ára: 12.000.- Ft - webshop-ár: 3600.- (Egyetlen darab!)
Keménytáblás kötésben. Nagyalakú, 383 oldal.
Kiváló állapotú példány, bátran ajánlom.
Mészáros László
A Duna
Kiadó: Officina '96 Kiadó
Kiadás éve: 2005
Kiadás helye: Budapest
Kiadás: Második kiadás
Nyomda: Reálszisztéma Dabasi Nyomda Rt.
Kötés típusa:: fűzött kemény papír
Terjedelem: 245
Méret: kb A/3
Súly: 2.00kg
Állapot: Jó, kiváló, ajándékozható állapot.
Veér András
Kenya, Tanzánia
Kalandozások Kelet-Afrikában. Hungalibri. Bp. 278 oldal, színes képekkel. Fűzve, jó állapotban.
Fáczányi Ödön
Egy hajdani vadásztársaság
A Székesfehérvári (Csákvári) Nimród Vadásztársaság története. Nimród Alapítvány. 155 oldal, képekkel. Megjelent mindössze 600 példányban! Keménytáblás, jó állapotban.
Heltay István szerk.
Vadásziskola I.-VI - teljes sorozat
Ákos László
Erdészek és vadászok zsebkönyve 1959
1959 Mezőgazdasági Kiadó. 221 oldal, kiadói műbőr kötéeben, közepes állapotban. Sok hasznos tudnivalóval. Ritka.
Ákos László szerkesztette az Erdészek és vadászok zsebkönyvét, sok haszos tudnivalót adván az akkori erdészeknek és vadászoknak. 1959-ben jelent meg, 224 oldal, minden fontos tudnivalót tartalmaz, sőt sok esetben részletes ismeretanyagot is. Még a ragadozók fajtájával is megismerkedhetünk bennük. Fotókkal, ábrákkal illusztrálva. Erdővédelem, vadászati útmutató, selejtezési irányelvek, az őz kormeghatározása, , trófeabírálat, a fácángazdálkodás, vízivadvadászat, erdei szalonkákról, vadászkutyaismeret.
Tildy-Vertse
Kisbalaton
1953. Nagyalakú, 93 oldal, ff képekkel. Ritka fényképes album a Kisbalatonról.